2013. augusztus 20., kedd

Minuum keyboard: elérhető a béta, de nem kell

Mint tudjuk tökéletes szoftver nincs, az Android pedig nagyon népszerű, következésképp, a legtöbb folyamatra tucatnyi alkalmazás létezik, de ami nekünk felhasználóknak a legjobb, mindig vannak újak. Ilyen a még késő tavasszal bemutatott Minuum keyboard is.

2013. augusztus 19., hétfő

Oppo R819 : Egy újabb Oppo mobil


Az Oppo név nem mindenkinek cseng úgy a fülében, mint például a HTC, Samsung vagy éppen a Sony. Ennek az lehet az oka, hogy ezidáig nem épített ki hasonló globális értékesítési hálózatot a kínai vállalat. De ez ne tévesszen meg senkit, hiszen a 2004-ben alapított cég tavaly év végén még az igazán "nagyokra" is ráijesztett az Oppo Find 5-tel, mely egyike az első 1080p kijelzővel szerelt okostelefonoknak. Igazi unikum, melyet kiváló minőség, korrekt ár és kiváló teljesítmény jellemez. A közösségi kommunikációjuk is elismerésreméltó, hiszen igyekeznek minél hamarabb felszínre hozni a friss híreket, termékeket és eseményeket, melyek a céggel kapcsolatosak. Most, hogy mindenki kicsit betekintést nyerhetett a cég jelenlegi helyzetéről, valamint sikeresen leszűrhette, hogy eléggé szimpatizálok a gyártóval, lássuk mi az újdonság velük kapcsolatban. A mai napon hivatalosan bejelentették az Oppo R819-es mobilt.

2013. augusztus 18., vasárnap

Android lépésről lépésre - II. rész [Power On]

Elég hosszú idő telt el az első rész óta, de mire lenne alkalmasabb egy hosszú hétvége, mint hogy bepótoljuk a lemaradásainkat. Talán egy másik életben majd pihenhetünk is majd. :) Szóval, hol is hagytuk abba? Beszéltünk magáról az operációs rendszerről, az Androidról, de nem mentünk el szó nélkül a fő fejlesztő, a Google mellett és a hozzá tartozó szolgáltatásokról, ökoszisztémáról is tájékozódtunk. Ahogy akkor ígértem, a második részben már telefont is a kezünkbe veszünk. Lássuk!

2013. augusztus 17., szombat

Biztonsági problémák a Cerberus-nál


Súlyosnak mondható biztonsági probléma lépett fel a népszerű Cerberus szolgáltatásnál. Akik eddig azon töprengtek, hogy leváltsák-e a Google nemrég bejelentett és aktivált Device Manager-ére, azoknak talán ez lehet a végső lökés. Az Anti Theft szolgáltatás kiskapuja az IMEI szám, annak egyszerűségéből fakadóan a szerveroldal és a felhasználók mobil eszközei közti kommunikációs protokollban keresendő. Bővebb információk a társoldalon -> Androgeek

2013. augusztus 15., csütörtök

Custom ROM kerestetik - Bevezető

Érdekes, és talán egy picit kényes témát boncolgatok az elkövetkező hetekben. Miért? Sokak számára kicsit talán szembemegy majd a tökéletes mobil operációs szemlélettel, de nem tartom magam általános felhasználónak, aki elfogadja hogy valami működik (vagy éppen nem), szeretem az újdonságokat kipróbálni, tesztelgetni, az elmúlt kb. egy évben pedig megismertetni a követőimmel. Ezekben a részekben egy néhány héttel ezelőtt leírt cikket cáfolok meg újra. Újra? Igen, ilyen vagyok, nehezen tudom eldönteni IT terén, hogy mi is számomra a legjobb, mindenben találok valami kis furcsaságot, ami miatt néhány héten után jön a következő dolog, amivel kísérletezgetem. Ebben a sorozatban (is) természetesen Android-ról lesz szó, azon belül most a Costum ROM-okról. Nem sokról, mert az összeset azért lehetetlen lenne felsorolni, de úgy döntöttem, hogy néhány verziót hosszabb-rövidebb ideig tesztelgetek és az ez idő alatt megszerzett tapasztalataimat leírom, megosztom veletek.

2013. augusztus 5., hétfő

Droid24 2013/08/05 - Samsung Unpacked újra, HTC One Max, Galaxy Gear, Feedly Pro

A mai nap sztárja egyértelműen a Samsung volt, bár ne feledkezzünk el a Feedly-ről sem, amely valószínűleg sokakat meglepett legújabb fejlesztésével, de az árával biztosan. Itt a mai adag Droid24!

2013. augusztus 4., vasárnap

Droid24 2013/08/04 - Oppo hírek, Google Now tippek, Galaxy Folder, Nexus 7 (2013) törésteszt

Kicsit hosszú idő telt el az utolsó Droid24 óta, de ami késik nem múlik. De most már nem kell nélkülöznünk kedvenc (?) napi összefoglalónkat. Lassan elérkezik a nyár dereka, közeleg az IFA gála, sűrűsödnek a találgatások ennek megfelelően, újra több Droid24 várható.