2013. augusztus 18., vasárnap

Android lépésről lépésre - II. rész [Power On]

Elég hosszú idő telt el az első rész óta, de mire lenne alkalmasabb egy hosszú hétvége, mint hogy bepótoljuk a lemaradásainkat. Talán egy másik életben majd pihenhetünk is majd. :) Szóval, hol is hagytuk abba? Beszéltünk magáról az operációs rendszerről, az Androidról, de nem mentünk el szó nélkül a fő fejlesztő, a Google mellett és a hozzá tartozó szolgáltatásokról, ökoszisztémáról is tájékozódtunk. Ahogy akkor ígértem, a második részben már telefont is a kezünkbe veszünk. Lássuk!


A második lépés mi is lenne? Ha már túl vagyunk az elhatározáson hogy tulajdonosai szeretnénk lenni egy modern mobiltelefonnak, akkor kérdés, hogy melyik gyártót válasszuk és persze, hogy mennyit költsünk rá. Ez utóbbi elég fontos kérdés, mivel sokunknak nem feneketlen a pénztárcája, így mérlegelni kell, hogy ki tudjuk, ki fogjuk-e használni a mobil eszközben lévő lehetőségeket. Adott összeg mellett kellett a lehető legjobb ár/érték aránnyal rendelkező okostelefont kiválasztani. Ezzel kapcsolatban sokfelé lehet tanácsokat olvasni az internetes közösségekben, de ahhoz, hogy ez a cikksorozat teljes legyen, igyekszem erről is majd egy bejegyzést, kisebb áttekintést írni (Már be is került a Google Keep-be ;)

Mielőtt teljesen átadnánk magunkat az első bekapcsolás izgalmainak, egy pár dolgot azért tisztáznunk kell. Annak ellenére, hogy egy operációs rendszerről beszélünk, a felület és a beállítási lehetőségek nem szabványosak. Miért? Az Android sikerének az egyik kulcsa, hogy teljes egészében nyílt rendszer, így nem kapjuk azt a sablon-t, mint például a Windows Phone-nál vagy éppen az iOS-nél (iPhone). Rengeteg brand (gyártó, márka) létezik, melyek nem csak külső. fizikális megjelenésben térnek el egymástól, de a Google által fejlesztett szoftver felületét, megjelenését és funkcionalitását is teljesen átszabhatják és kiegészíthetik. Ennek ellenére természetesen vannak olyan megoldások, melyeket az összes modell tartalmazza. Ezek jellemzően az általános működésért és beállítási lehetőségekért felelnek.

Régebbi kép, azóta jóval több brand van jelen a piacon, sőt a Sony Ericsson is már csak Sony
Ezt a kitérőt muszáj volt megejteni, elkerülve a meglepetéseket, amik még így is lesznek, hiszen minden gyártó/modell kezelőfelületét nem tudom bemutatni. Ebben a bejegyzésben prezentálásra kerül a Google saját felületéhez (amit a Nexus eszközök kapnak) szinte egy az egyben megegyező beállítás varázsló, amelyet hozzáértő körökben AOSP-nak (vanilla Android) hívnak. Az első kép, amivel találkozunk, természetesen egy nyelvválasztás. Itt ki-ki válassza ki azt, amelyik nyelven szeretné kezelni az eszközt. Az egyszerűség kedvéért most én is a magyar nyelvet választom. Mivel az Android teljes körű használata megköveteli az online kapcsolatot, így javallott vásárláskor olyan csomagot kötnünk, amely X mennyiségű adatforgalmat is tartalmaz. A második képernyő emiatt fontos. A rendszer segít abban, hogy ne használjuk el a keretünket azzal, hogy beüzemeljük mobilunkat/tabletünket, így a wifi automatikus bekapcsol, szkenneli az elérhető hálózatokat, és miután kiválasztottuk otthoni (nem a szomszéd) router-ünket egyszerűen csatlakozzunk rá. Ezt ki is lehet hagyni, de ha előbbi mellett döntöttünk, akkor automatikusan jön a következő képernyő, a Google fiók meglétét ellenőrző felület. Itt megadhatjuk az e-mail fiókunkat és a hozzá tartozó jelszavunkat. Erről volt szó az előző részben, miért fontos, de ha valaki esetleg nem csinált volna, akkor át is ugorhatja, de akár létre is hozhat egyet. A videóban kicsit tovább tart az autentikáció, mivel kétlépcsős azonosítást használok, így itt lehetnek eltérések. Ha ez kész, akkor a rendszer megkérdez még néhány apróságot, melyek megválaszolása esetén máris bejutottunk a központi felületre, és használhatjuk a mobilt. Az egyéb kérdések közt olyanok szerepelhetnek, mint például Dropbox (felhőszolgáltatás) fiók megléte/létrehozás (de lehet más is, ez már erősen gyártófüggő), vagy a videóban látott helyreállítási segédlet. Ez fontos lehet, mivel az Android képes titkosított állományként mentést készíteni a Google szervereire a telefonon tárolt jelszavainkról (pl.: wifi), telepített alkalmazásainkról illetve most már azok adatairól is. Ezek aktiválásával nagyban megkönnyíthetjük a majdani költözést egyik eszközről a másikra. Egy valami maradt ki: a kereséssel és helymeghatározással kapcsolatos ablak. Itt a későbbi használat céljából hasznos (?) lehetőségeket aktiválhatunk vagy éppen inaktiválhatunk. Az egyik a kereséssel kapcsolatos. Ha azt aktiváljuk, akkor az aktuális pozíciónkhoz viszonyítva jobb találatokat tud biztosítani a Google. A másik a helymeghatározás, pontosabban az, hogy bizonyos időközönként névtelen helyadatok kerülnek tárolásra.


A példa kedvéért készítettem egy Samsung verziót is a fenti ellenpéldájaként, illetve hogy lássuk, milyen egyéb kérdések merülhetnek fel. Kézenfekvő volt a Samsung, hiszen egyrészt én is azt használok, másrészt 10-ből 4 okostelefon Samsung, így elég sűrűn találkozhatunk vele.


Ez volt a második rész, a következő felvonásban kicsit közelebbről megvizsgáljuk a kezelőfelületet és a beállítási lehetőségeket.

Bazsa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése